Indiában voltam egy hónapos elvonuláson.
Rishikesben töltöttem 5 napot a Divine Life Society körében, ahol a 9 napos Navárátri ünnepre rengetegen gyűltek össze. Fülledt, párás hőség volt szeptember végén, ami a nyugati embert megviseli.
Ezért sem bántuk, hogy ezt követően úticélunk a távoli, északi Himalájába, az 1200m magasan fekvő Uttarkashi csendes közösségébe vezetett, a Seva Semita Sivánanda ashramba.
Az itt élő és dolgozó falusi lakosokon, iskolásokon kívül, az ashram életében az ideiglenes itt megforduló és rövid ideig itt tartózkodó szerzetesek és civil vendégek vesznek részt. Swami Prémananda, az ashram vezetője egy barátságos hátbavágással fejezte ki, hogy 3 nap után az ember már nem vendég, hanem a közösség teljes jogú és kötelességű tagja, vagyis hozzájárulhat a közösség munkájához. Így pucoltuk hajnalban a zöldségeket egy indiai filmrendező, két gyémánt és drágakő kereskedő fiatalember és egy műveszet -és hipnoterapeuta indiai pszichológusnő társaságában. A konyhafőnök szerzetes, aki az alapanyagok elkészítéséért volt felelős és aki a mi munkánkat irányította, előző életében bodyguard volt, vagyis testőr, mielőtt szerzetesnek állt volna. A több hetes közös munka alatt szuper csapattá formálódtunk, szeretetteljes közösséggé. Itt nem számított név és társadalmi szerep, csak az, hogy ki hogy birkózik meg a néha ünnepi alkalmakkor előttünk tornyosuló zöldséghalmok megtisztításával és felaprításával. Jó teknika az egó halványításához.
Az idevezető szerpentines hegyi úton, kis piros árus bódék látványa ragadott meg, rajtuk a Coca Cola logója, az aláírás pedig: Real Magic. Mosolyogtam. Nem először jártam Indiában, ez az ötödik alkalom, tudtam tapasztalatból, hogyha valami csoda az inkább maga India, mint a Coca Cola.
Röviden leírom, hogy mi alapján gondolom ezt.
Hajnali mantrák és a közösség ereje
A napom a hajnali csendben kezdődött, amikor a közösség tagjaival együtt ébredtünk, és megkezdtük az egyórás mantra recitálást. A hangok, a légzés ritmusa és az együtt éneklés ritmusa szinte láthatatlan kötelékként font össze bennünket. Az első pillanatokban még az álomfoszlányok kavarogtak a fejemben, de ahogy a mantra szavai ismétlődtek, egyre inkább éreztem a testem és a lelkem megnyugvását éberségét.
A hajnali ének nem csupán hangok sorozata volt; valami sokkal mélyebb történt. A közös éneklés alatt eltűntek a határok, és egy érzés maradt: az egységé.
Ahogy a nap kezdett világosodni, a mantra rezgései bennem maradtak, és egész nap elkísértek.
Az egyszerű rituálé, a közös cselekvés és az összhang érzése felnyitotta a szívemet, és ráébresztett, hogy a közösség nem csupán támogat, hanem átformálja belső világomat. Ez a hajnali csoda a nap minden percében érezhető volt, és tudtam, hogy Indiában valami egészen különleges részévé váltam.
Ezt a flow élményt az is elősegítette, hogy egy órán keresztül, minden szavában különböző szanszkrit szöveget kellett olvasnom, mondanom, ami koncentrációt és kitartást követelt. A hajnali sötétségben kezdtük és pirkadatkor fejeztük be a mantrázást.
Az egyszerű élet tisztító ereje
Az ashram mindennapjai az egyszerűségre épültek. Hajnali kelés, hideg vízben való mosdás, friss levegő, egyszerű fehér ruházat, í vegetáriánus ételek – puritán élet,amely a test, az elme és a lélek tisztításának alapja, kikezdi az egót.
Minden apró cselekedet: a zöldségek pucolása, az étel elkészítése, a takarítás vagy a kisebb önkéntes feladatok, mind egyfajta meditációként hatottak. A test mozgása, a figyelem és a tudatosság a jelen pillanatra irányult. Nem volt szükség semmi különlegesre: az egyszerűség elegendő volt a teljesség megtapasztalásához.
Ahogy a napok teltek, észrevettem, hogy az ingeráradat csökken, az elmém tisztul, a szívem kikönnyül és ezáltal nyitottabbá válik. Az egyszerű élet nem üres, hanem tele van jelenléttel, hálával és csodával. És épp ebben rejlik a Valódi Csoda: hogy az egyszerűségben minden elérhető, ami valóban számít.
Jóga, meditáció a Gangesz partján
A délutáni órák a jóga és a meditáció ideje volt. A Gangesz partjának csendje, a hegyek látványa, a folyó hangja és hullámainak ritmikus mozgása mind hozzájárultak a hétköznapi énem szertefoszlásához. A testet átmozgató ászanák, a tudatot tisztító légzőgyakorlatok és a meditációk mind-mind a jelen pillanatban tartottak.
A közös gyakorlás nem versengésről szólt, hanem arról, hogy együtt, egymást támogatva tapasztaljuk meg a testi-lelki harmóniát, a tudatosságot. A szatszangok, az énekek és a közös elmélyülés tovább erősítették a belső nyugalmat. Éreztem, hogy a test és az elme lassan összhangba kerül, és a tudat tisztul.
Így jött létre a valódi csoda: a harmónia, belső béke érzése.
A természet és a belső béke kapcsolata
A Himalája, a folyópart, a friss levegő és a zöld táj nem csupán háttér volt, hanem a belső béke élő része. A természet erői és szépsége feltöltötték az energiámat, és ráébresztettek, hogy a csend és a jelenlét ereje ott van mindenütt.
Séta a folyóparton, a napfény simogatása, a madarak éneke és a hegyek nyugalma mind-mind azt tanították: a belső béke elérése nem küzdelmes erőfeszítés eredménye,hanem csak megtörténik , ha figyelmemmel a természethez és a jelen pillanathoz kapcsolódom. A környezet nyugalma a testemre és az elmére is átragadt, és minden pillanatban a teljesség érzését adta.
Ez a kapcsolat a természettel megmutatta, hogy a csoda nem kívül van, hanem bennem, és a természettel való kapcsolódás révén a saját természetemmel való kapcsolat is könnyebben létre jön, hiszen annak vagyok a része.
Az egy hónap Indiában maga volt a csoda: a természet, a közösség és a jóga tapasztalatainak csodája.